Úgy tűnik április 27-én, az SZDSZ budaörsi küldöttgyűlésén végleg eldőlt: 434 igen szavazattal április 30-ától az SZDSZ nem kíván tovább koalícióban együtt korányozni a szocialistákkal. De mi vezetett idáig? És hogyan tovább? Az alábbi elemzés erre keresi a választ.

     A koalíciós válság nem újkeletű jelenség Magyarországon. A rendszerváltás óta többször is sor került rá, már az MDF kormányzása alatt, majd később az MSZP-SZDSZ koalíciókban is megjelent. Ez természetes jelenség, mely az eltérő ideológiáknak és választási programoknak is köszönhető. Az MSZP- SZDSZ koalíciók esetében azonban többről is szó van. A közel két évtized alatt felhalmozódott sérelmek nem múlnak el nyomtalanul: mindkét fél igyekszik „revansot” venni, és nyomást gyakorolni a másikra. És hogy mik ezek a sérelmek? Gondolhatunk itt az 1995-ös köztársasági elnökválasztásra, ahol az SZDSZ „nyomására” végül Göncz Árpád közös jelöltként indult. Ez pedig tüske maradt a szocialisták szemében, nemhiába ragaszkodtak 2005-ben foggal-körömmel Szili Katalinhoz, akár annak árán, hogy elveszítik a pozíciót, ahogyan ez be is következett.
     

      A következő nagy konfliktust a reformkérdések okozták. Ezek közül is az egészségügyi reform. A vizitdíj és a kórházi napidíj kapcsán még megvolt a konszenzus, azonban a több biztosítós (vagyis helyesen több pénztáras) rendszerben sokáig nem tudtak megegyezni a koalíciós felek. Az SZDSZ eredetileg magántőke bevonásával és többségével valósította volna meg az új rendszert, ez azonban távol állt a szocialisták elképzeléseitől. Sőt, Gyurcsány Ferenc kezdetben korainak tartotta a rendszer ilyen radikális átalakítását, azonban később belátta, hogy engednie kell az SZDSZ nyomásának. Molnár Lajos lemondása után Horváth Ágnes lett felelős a reformokért, és hosszas tárgyalás és egyeztetés után úgy tűnt, végre megegyeznek a koalíciós pártok. A Fidesz - KDNP által kezdeményezett népszavazás azonban keresztülhúzta a kormánypártok számításait. Az elsöprő vereség a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésén túl meghátrálásra késztette a szocialistákat a társadalombiztosítási rendszer átalakításával kapcsolatban is: teljesen elvetették a magántőke bevonását. Az igazi bomba azonban akkor robbant, amikor Gyurcsány Ferenc a március 29-én megtartott pártértekezleten a koalíciós partnerrel való egyeztetés nélkül bejelentette Horváth Ágnes felmentését. Ezen kívül - a szocialisták SZDSZ-ellenességét meglovagolva - nagy sikerrel elkezdte az MSZP koalíciós partnerét szapulni. Azt üzente a szabad demokratáknak, hogy ne hordják annyira magasan az orrukat, és szálljanak le a magas lóról. Arról is beszélt, hogy nem a reformpolitikával van baj, hanem a "reformkioktatással, a reformgőggel és a reformblablával". Megüzente, hogy a koalícióval nem lehet játszani, nem lehet vele zsarolni. „A koalíciós megállapodás és a koalíciós együttműködés nem szentírás” – fejtegette, majd hozzátette, két év után azt gondolja, újra kell gondolni a koalíciót. Ezzel természetesen vérig sértette az SZDSZ-t. Gyurcsány Ferencnek volt már néhány merész húzása, ez sem kivétel. Azonban mint minden lépésének, ennek is volt stratégiai alapja. Ez pedig nem más, minthogy megerősítse saját pozícióját a párton belül, és elhallgatassa azok elégedetlenkedését, akik beleuntak abba, hogy az SZDSZ „dirigál”. Ebben a helyzetben érthető lépés, hogy a párton belüli pozíció megerősítése a legfontosabb. Ennek ellenére Gyurcsány Ferenc amúgy is frusztrált beszédével túllőtt a célon. Ha párhuzamot kellene vonni, ez a beszéd nagyban hasonlít Torgyán József féregirtós beszédére abból a szempontból, hogy hagyta a szónok, hogy a tömeg magával ragadja, és túllőtt a célon nem gondolván a következményekre. Persze ez természetesen erős párhuzam. És hogy ez esetben mik a következmények? Az MSZP elvesztette a koalíciós partnerét, és kisebbségben kénytelen kormányozni úgy, hogy az egyszerű többségért még minimum 8 parlamenti képviselőt kell maga mellé állítania minden egyes szavazás kapcsán. Ez azonban valószínűleg nem jelent majd problémát, hiszen a jelenleg 2-3 %-on álló SZDSZ-nek sem érdeke, hogy a kormány ne tudja kitölteni a 4 éves parlamenti ciklust. Ezen kívül az SZDSZ jövőjét nagyban befolyásolni fogja a június 7-én tartandó tisztújító közgyűlés, ahol a már módosított alapszabály szerinti szavazás során dől el, hogy ki lesz az SZDSZ új elnöke. A kampány mindenesetre már az április 27-i küldöttgyűlésen elkezdődött. Nem volt véletlen egyébként az sem, hogy több tag is javasolta, hogy csak szeptember 1-jén váljanak meg végképp az MSZP-től. Azért halasztottak volna, mert a június 7-ei közgyűlésen választott, megújult vezérkar esetleg rendezni tudta volna a viszonyt a szocialistákkal. Erre azonban még most is van esély, mert bár Kóka mellett Fodor is a kilépés mellett tette le a voksát, ő elképzelhetőnek tartaná az újbóli közös munkát az MSZP-vel, természetesen új feltételek mellett.

Az első komolyabb pofontól nagy valószínűséggel megmenekülnek a szocialisták. Bíznak abban, hogy a szokásjog győz, és a most bejelentett új kormányt szavazás után elfogadja a Tisztelt Ház, mivel ehhez a kormányalakításhoz törvénymódosításra van szükség. A legnagyobb falat az MSZP számára azonban kétségtelenül a 2009. évi költségvetés elfogadtatása lesz.